„Készülj fel. Cél nincs. Folyamatok vannak.”
A címben szereplő sorral tudnám legjobban jellemezni Simon Márton legújabb verseskötetét. Amikor a manapság egyik legnépszerűbb magyar kortárs költőnk bejelentette, hogy 5 év után újabb kötetet jelentet meg, kíváncsian vártam, milyen verseket kapunk ezúttal Marcitól. Tudtam, hogy nem fogok csalódni, ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy meg fog lepni.
Simon Márton nevét a legtöbb magyar fiatal így vagy úgy, de ismeri, ha máshogy nem, a Polaroidok című kötete miatt. Több tízezer példány kelt el belőle, a költő viszont nem igazán tudott mit kezdeni a sikerrel, a 2013-as megjelenés után hosszú ideig nem is jelent meg verse sehol. A 2010-ben kiadott Dalok a magasföldszintről című kötete közel sem kapott akkora visszhangot, de a megjelent kritikákban egy rossz szó sem hangzott el, és nekem személy szerint sokáig a kedvenc verseskötetem volt. Most, 5 évvel a nagy áttörés után, megkaptuk a Rókák esküvőjét, ami – a költőtől megszokottan – megint valami nagyon mást mutat be.
„ugyanitt álldogálva éjszakánként néha belemondjam
az esőbe: az ajtók záródnak.”
Ez a kötet, ahogy a könyv hátulján is olvashatjuk, egy belső monológ. Egy nagyon jó élményt kaphatunk az olvasásával, mert emiatt a koncepció miatt minden versben találunk olyan felvetéseket vagy sorokat, amik illenek az életünkre. A mindennapi dolgok mellett érdekes és fontos témákat is boncolgat a költő, amire szerintem a Remény című verse az egyik legjobb példa. Ebben a műben leír egy disznóvágást a disznó szemszögéből. Brutális és szomorú képeket kapunk, például „Kiderült, / hogy a kislány, aki tegnap nagyon sírt miattam, / szereti a hagymás vért.”, de furcsán nyugodt jelenetek is megjelennek: „A húsdarálóból nézve / nincs fájdalom.” Simon Márton ugyanakkor ebből a versből is tudott egy meglepő, de mégis nagyon ideillő fordulattal, szerelmes verset csinálni. A vers utolsó mondatában leírja, hogy a disznó az egész procedúra alatt azon gondolkodott, hogy az a bizonyos illetőbeesik-e a belőle készült vacsorára és eszik-e a belőle.
„A percekig tartó, felszabadult,
abbahagyhatatlan nevetés.
A sirályok éjszakánként a hidak felett.”
Egy jól megfigyelhető dolog a kötetben, hogy a költő remekül párosítja az össze nem illő dolgokat. A szomorú és a gyönyörű dolgok kombinációja egy olyan képet tár elénk, ami mindig is ott volt előttünk, de eddig nem biztos, hogy észrevettük. Számomra erről szól ez a kiadvány különböző dolgok, érzések, hangulatok, mozzanatok és helyek kombinációiról. A költő minden versével elvisz minket egy világba. Mindig ugyanabba a világba, csak a világon belüli helyszín különböző. Minden verssel az ismerősség érzését kapjuk, a még felfedezetlen újdonságával megspékelve, témától függetlenül. Nagyon különleges érzés, hiszen ez a „simonmarcivilág” véleményem szerint a Dalok a magasföldszintről óta nem változott, csak amíg az első kötetben egy szobában ültünk, és a szoba különböző pontjaira vitt minket vagy esetleg az erkélyre, hogy ki tudjunk nézni, addig a Rókák esküvőjében kivisz minket az utcákra és a természetbe.
„Most úgy hallgass, mint az arc a papírpénzen.”
Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a kötetet; ha valaki nem is szeret verseket olvasni, szerintem azért érdemes pár művet elolvasnia a Rókák esküvőjéből, mert úgy gondolom senki lelkének nem ártott még egy kis gondolati kirándulás.
„Fejből tudni bármit.”